Tanulóévében dobogós helyet tudott szerezni futsal csapatunk

Répcelaki SE Hírei D. Móni Találatok: 1565

Hosszú, kimaradt időszak után lépett újra tétmeccsen pályára a szezon számukra utolsó megmérettetésén futsal csapatunk: hétfőn este találkoztak idegenben Győrújbarát együttesével.

Gugcsó Benjamin így értékelt:

„Jó létszámban és jó erőkkel érkeztünk az összecsapásra, ahol a bajnokság dobogós helyeinek végső kialakítására volt esélyünk. Az első néhány percben érezni lehetett, hogy sok idő telt el a legutóbbi meccs óta, de aztán hamar belejöttünk a játékba és az első félidőben egyértelműen dominálni tudunk. Számos szép támadást vezettünk, rengett a kapufa is, sok ziccert és helyzetet teremtettünk, melyekből kettőt gólra is tudtunk váltani. Elismerés illeti az ellenfél kapusát: teljesítményével életben tartotta a játékot, mert a mérkőzés képét nézve az sem lett volna meglepő, ha a szünetre az eredményjelzőn 3-mal több gól szerepel a nevünk mellett.

A második félidőben éreztük, hogy az ellenfél fiatalokból álló csapata felszívta magát, rendet tettek a fejekben és nagyobb elánnal vágtak neki a játékrésznek. Kapusunk, Dávid azonban remekül védett, így ennek és a továbbra is szép játékot mutató mezőnyünknek köszönhetően az intenzívebben játszó Baráti ellen is végig meg tudtuk tartani előnyünket.

Győzelmünkkel így bebiztosítottuk az érmünket, sőt a jelenlegi tabellán a második helyezettel való pontegyenlőség mellett szűken állunk mögöttük. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ebben a tanulóévben is ilyen szép eredményt tudtunk elérni; jövőre még jobban oda fogjuk tenni magunkat.

A szezont csak az árnyékolja be fájó pontként, hogy a nézők nem lehettek jelen a mérkőzéseken, emiatt is még inkább várjuk a következő idényt.

Hajrá Répcelak!”

A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve